Hangverseny archívum

1. Antonio Vivaldi emlékest

Plektrum Quartet - Vivaldi 340 éves (HUN)

Antonio Vivaldi zenéje a mai fül számára is frissen hat. Dallamai fülbemászóak, hangszerelései hatásosak, virtuozitása könnyed és elegáns. Olyan zeneszerző, aki gyakran mutatta be saját műveit.
Időtálló munkássága érzelmi gazdagságot hordoz, mindenkihez szól, nemtől és kortól függetlenül mindenkit megérint.
Vivaldi zenéje olyan, mint a borostyán; mindig zöld a levele, egyfolytában terjeszkedik, mindenbe és mindenkibe belekapaszkodik.

A Négy Évszak

Zenéje, főként a híres Négy Évszak című alkotás méltán viseli az örökzöld jelzőt.
Formációmmal a Plektrum Quartettel elsőként a már említett tizenkét tételes hegedűversenyt hangszereltem át pengetős hangszerekre, három elektromos gitárra és egy basszusgitárra.

Művészetek Völgye

Több klasszikus mű átdolgozását követően 2003-ra érett meg bennem a kvartett megalapításának gondolata és 2005. július 31-én nagy sikerrel mutatkoztunk be a Művészetek Völgye fesztiválon teltházas koncert keretében.

Egy sikeres növendék

A formáció tagjai ez idáig zömében a tanítványaim voltak. Három-négy évente bizonyos tagok cserélődnek, hogy más tanulók is lehetőséget kaphassanak, azonban a második gitár szólamát játszó régi növendékem, a Szent Efrém Férfikarban éneklő Bubnó Lőrinc velem együtt állandó tagja a csapatnak.

A nagy klasszikusok művei mellett

A márciusi előadásra harmadik gitárosként Polonyi-Gyuricza Krisztián és basszusgitárosként Szabó András tanítványaim készülnek. A mára már széles repertoár Vivaldi mellett Mozart, Bach, Rimsky-Korsakov és Monti átiratokat, valamint saját szerzeményeket is tartalmaz.

A Plektrum (El Plectrum):



Örökzöld

Vivaldi születésének 340. évfordulója alkalmából március 3-án szombaton 17.30-kor újra színpadra lépünk és igazi örökzöld melódiákkal szeretnénk megajándékozni a klasszikus zene rajongóit egy újszerű hangzású előadás keretében. A hangverseny házigazdájaként beszélni fogok Vivaldi zenéjéről és a Plektrum Quartet munkájának műhelytitkairól.
Helyszín: Csillaghegyi Közösségi Ház.
Az est zárásaként a Csillag Mozi levetíti Antonio Vivaldi életéről készült mozifilmet 19 órai kezdéssel.
Bemutató videó (Video de presentación):



1. Noche memorial de Antonio Vivaldi

Plectrum Quartet - Vivaldi 340 años (ESP)

La música de Antonio Vivaldi es fresca para el oído de hoy.
Sus melodías son pegajosas, su instrumentación es efectivo, su virtuosismo es ligero y elegante. Es un compositor que a menudo ha presentado sus propias obras.

Su trabajo atemporal conlleva riqueza emocional, habla a todos, independientemente del género y la edad.

Los Cuatro Estaciónes

La música de Vivaldi es como el ámbar; la hoja es siempre verde, se está expandiendo constantemente, aferrándose a todo y a todos.

Su música, especialmente el famoso Los Cuatro Estaciónes, lleva el sello evocador.

Con mi formación el Plectrum Quartet, lo primero que había realizado fue el concierto de violín de doce elementos antes mencionado para instrumentos de hoja, tres guitarras eléctricas y un bajo.

Valle de las artes

Después de revisar varias obras clásicas, la idea de establecer un cuarteto maduró en 2003 y, el 31 de julio de 2005, nos presentamos con gran éxito en el Festival del Valle de las Artes con un concierto de la casa llena.

Un estudiante exitoso

Los miembros de la formación hasta ahora eran en su mayoría mis alumnos. Cada tres o cuatro años, algunos miembros intercambian, para que otros alumnos también tengan la oportunidad, pero mi viejo estudiante tocando la segunda guitarra, Bubnó Lőrinc cantando del coro masculino de San Efraín es un miembro permanente del equipo.

Junto a las obras de grandes clásicos.

Como tercer guitarrista, Krisztián Polonyi-Gyuricza y mi bajista András Szabó se presentarán en la presentación de marzo. Hoy, el amplio repertorio de Vivaldi incluye las transcripciones de Mozart, Bach, Rimsky-Korsakov y Monti, y propias composiciones también.

Hojas perennes

En el aniversario 340 del nacimiento de Vivaldi el sábado 3 de marzo, a las 5:30 pm, vamos a actuar de nuevo, y con melodías de hoja perenne reales, nos gustaría dar a los fanáticos de la música clásica una actuación novedosa. Como anfitrión del concierto, hablaré sobre la música de Vivaldi y los secretos del taller de la obra del Cuarteto Plektrum.

Ubicación: Casa de la Comunidad en Csillaghegy.

Al final de la noche, el Cine Estrella emite una película sobre la vida de Antonio Vivaldi, a partir de las 19 horas.



2. Táncolok, mert élek, Élek, mert táncoltam megemlékezés Bogár Richárdról (HUN)


2017. november 11-én, szombaton 18 órától a Csillaghegyi Közösségi Házban 
1039 Budapest, Mátyás király út 13-15.

Aki szeretné megismerni Bogár Richárd bámulatos karrierjének fontosabb állomásait és szívesen találkozna egy olyan világgal, amikor még nem volt internet, az mindenképpen látogasson el a bemutatóra!

Egy bámulatos karrier

Aki szeretné megismerni Bogár Richárd bámulatos karrierjének fontosabb állomásait és szívesen találkozna egy olyan világgal, amikor még nem volt internet, az mindenképpen látogasson el a bemutatóra!
18 órakor: A Republic Quartet bemutatja:
Józsa Tamás: Táncolok, mert élek, élek, mert táncoltam c. balettjének vonósnégyes átíratát.

Vonósnégyes, portréfilm

20 órakor: “12 óra tánc“ című Bogár Richárd munkájáról szóló portréfilm vetítése.

Beszélgetés a zeneszerzővel

A házigazda, Józsa Tamás, a Táncolok, mert élek, Élek, mert táncoltam c. balett szerzője akivel az est folyamán többször lesz lehetőség kötetlen beszélgetésre.

Egy életút története

Bogár Richárd táncossá válásának rögös útjáról, életének fontosabb pillanatairól, a turnék forgatagáról, a fantasztikus koreográfiák megszületéséről, az életéről készült balett kulisszatitkairól és arról, hogy hogyan készített koreográfiát rajzok segítségével.