Óbudai kulturális központ - „5 kérdés a kulisszák mögött, aki válaszol: Józsa Tamás”
Fotó: Szabó Róbert
Papageno - "Egyedülálló interaktív mesemusicalt mutat be Józsa Tamás zeneszerző"
----
Interjú az Óbuda TV-ben - 2016.04.
----
----
Interjú az Óbuda TV-ben - 2016.04.
A Stratocaster szerelmese – interjú Józsa Tamással
2012. december 6. csütörtök (Michael Mansfield)
Józsa Tamás, a gitártanár úr, Józsa Tamás, a zeneszerző, Józsa Tamás, a virtuóz zenész, Józsa Tamás, a szervező. Ki is ő valójában? Igazából a “Józsatamás”, mindez egyben, aki fáradhatatlan lelkesedéssel tanít és mély odaadással igyekszik átadni a tudást és a lélek egyik legszebb kincse, a zene ismeretének titkát. Mégis megkérdezem, Tomi, te melyik elfoglaltságodban érzed legjobban magad ezek közül?
Igen, tulajdonképpen mindez egyben. Ha valakit ennyi jelzővel illetnek, az önmagában is hízelgő. Ennél azonban sokkalta bonyolultabb a kérdés. Amikor 16 évvel ezelőtt elkezdtem tanítással foglalkozni, sokszor hallottam azt a kijelentést, hogy aki nem tud zenélni, az inkább tanítja. Ekkor húsz éves voltam és eldöntöttem, hogy én jó tanár és jó zenész leszek egyszerre. Rengeteg tanítványom lesz és táborokat, koncerteket fogok szervezni. Körülbelül három éven át napi 16 órát gyakoroltam, még karácsonykor is.
Az idei tanévben 10-dik alkalommal kerül megrendezésre a tanítványaim karácsonyi koncertje, ezúttal a Vajdahunyad várában, ahol sok régi és új tanítványommal együtt fogom ünnepelni ezt a kerek évfordulót.
Ha megkérdeznek, elsősorban jazz-blues gitárosként mutatkozom be. Szenvedélyesen kutatom a különféle műfajok határainak áthidalhatóságát. 18 éves korom óta bújom Mussorgsky és Bartók zenéjét, kedvenc klasszikus zenei műfajom a vonósnégyes. Imádom Fred Astaire és Gene Kelly filmjeinek musical világát, szeretem a country zenéből származó, ujjal történő pengetés technikákat. Szívesen vállalok zenekarban kísérő szerepet, főleg, ha bossa nováról van szó. Szent meggyőződésem, hogy jól kísérni nehezebb feladat, mint szólózni. Az elmúlt 4-5 évben a szabadidőm túlnyomó részét dalszerzéssel, komponálással töltöttem.
Az életem során nagyon sokfajta zenei hatás ért, amit egyfolytában próbálok egybegyúrni és átszűrni a saját szitámon. A bennem rejlő, magától működő hajtóerő állandóan dolgozik és néha engem is meglep az új ötletekkel. Ha valamibe belefogok, addig nem nyugszom, amíg az valamiféleképpen ki nem kerekedik és be nem fejezem. Mondhatnám azt, hogy magamat alkotóembernek tartom, legyen szó tanításról, zenélésről, zeneszerzésről, vagy egy alkalmi előadás megszervezéséről és lebonyolításáról. Ha azonban a feleségemnek tetted volna fel ezt a kérdést, akkor nagy valószínűség szerint azt a választ kaptad volna, hogy elsősorban családapa vagyok, méghozzá három gyermek büszke apukája.
Mi indított el a zene és ezen belül is a gitárzene felé, amelynek ismert oktatója lettél?
Fotó: Szabó Róbert
Gyermekkoromban nagyon sokféle zenei stílust ismertem meg. Latin zenén nevelkedtem, három éves korom óta szeretem Schubert és a nagy klasszikus zeneszerzők munkáit. Sokszor vigyázott rám az anyai nagymamám, aki imádta a magyar csárdásokat és nótákat. Az általános iskolás éveim alatt Spanyolországban, középiskolás koromban pedig Latin-Amerikában volt szerencsém több mint 4 évig élni. Életemnek nagyon meghatározó szakaszaiban szólt a rádióból más zene más nyelven és játszottak az utcai zenészek számomra addig ismeretlen dallamokat, stílusokat. Az iskolában más oldalról közelítették meg a zene tanítását. Az egyik nagyon szembetűnő különbség az volt számomra, hogy a latin nyelvterületeken élő spanyol gyerekek nagyobbat mernek álmodni, mint itthon. Arra célzok, hogy megmaradt bennük az az egészséges önbizalom, ami az emberrel vele születik. Én úgy gondolom, hogy itthon sajnos az oktatási rendszer sok esetben nemhogy segítené felszínre hozni az emberben lévő tehetséget, inkább elnyomja azt.
Kamasz voltam, amikor édesapámmal Paraguayban éltem és kezembe került egy Deep Purple Best Of lemez. A borítón egy gyönyörű Fender Stratocaster fénylett. Nem tudom mi történt akkor, de még mindig emlékszem az érzésre, amit a látvány kiváltott bennem. Hosszasan nézegettem a képet és eldöntöttem, nekem is lesz egy ilyen gitárom. Soha nem is volt másmilyen elektromos gitárom, csak Fender Stratocaster. Nem elvből, hanem eszembe sem jut. Igaz a mondás; „a hangszer választja ki játékosát.”
Mik a terveid a zenével, hová akarsz eljutni, mi a legvégső célod?
Az improvizálás során sokat gyakorlom a transzcendens állapot minél hosszabb ideig történő megtartását és a zenei hangok mögé való hallást (a hangok megszólaltatás előtt történő hallását).
Nagyon régóta vágyom arra, hogy részese lehessek egy nagyszabású, akár nemzetközi szintű munkának minden anyagi és erkölcsi dicsőség illúziója nélkül. De elsődleges célom mégis az, hogy maradandót alkossak, és azokon a területeken, ahol a leginkább megfordulok a munkáimmal olyan hatást érjek el, amelyek előrelendítik és színesítik a zene egészét és kiszélesítik a műfaj korlátait.
Minden cél eléréséhez szorgalom és kitartás szükségeltetik. Bízom benne, hogy e két erény, mint az alkotást tápláló legfontosabb energiák, soha nem fognak elapadni bennem.
Így legyen, ezt kívánom neked. És sok sikert a Vajdahunyad várában lévő rendezvényhez!
– mansfield –
A cikk ezen a linken olvasható: http://penna.tintaklub.hu/?p=1760
